Digitális Agrárakadémia szakmai előadás és bemutató

Digitális Agrárakadémia szakmai előadás és bemutató

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Gazda Polgári Társulás közös szervezésében folytatódott a Digitális Agrárakadémia bemutatóüzemi hálózatára alapozott rendezvénysorozat Szlovákiában.  Június 14-én a rendezvénynek  Serke község adott helyet. A helyszín biztosításához és a szervezéshez nagymértékben hozzájárultak a helyi falugazdászok is.

A rendezvény a kultúrházban kezdődött, ahol a résztvevő gazdák szakmai előadásokon vettek részt. Bemutatásra került a Digitális Agrárakadémia, melynek célja, hogy bővítse a magyar gazdálkodók digitális ismereteit és ezzel segítse a gazdálkodás hatékonyságát. A tananyagokat a szakmában dolgozó szakemberek állították össze, melyeket gyakorlati példákkal szemléltetnek a könnyebb megértés érdekében.  A tananyagok azért jöttek létre, hogy bevezessék az érdeklődőket és az ágazatban tevékenykedőket a digitalizáció rejtelmeibe, megismertetve az alapvető kérdésköröket, a lehetőségekhez való hozzáférés módját és azok eszközeit. A gazdálkodók és érdeklődők ehhez kapcsolódóan ismereteket szereztek a drónmonitoring gyakorlati felhasználásának lehetőségeivel, továbbá a begyűjtött adatok helyes kiértékelésének módjával és ennek gyakorlati felhasználásával. A precíziós drónmonitoring technológiák gyakorlati alkalmazását a rendezvényre meghívott gépgyártók képviselői magyarázták el. Az előadási blokk zárásaként Patasi Ilona a Szlovákiai Agrárkamara elnöke az elsődleges termelői feldolgozás higiéniájának törvényi hátterét ismertette a jelenlévőkkel.
   
A rendezvény első felét ebéddel zárták a résztvevők majd átvonultak egy közeli területre, ahol megtörtént a precíziós technológiák gyakorlati bemutatója. Bemutatásra került a terület drónnal való feltérképezése és egy precíziós technológiával dolgozó permetezőgép is. A több mint 60 résztvevő sok ismerettel gazdagodott a precíziós technológiák bevezetése terén. 

Ing. Zagiba Tamás - Falugazdász
2022.06.30.