Magyarok Kenyere - Felvidéki búzaösszeöntés 2022

Idén a rimaszombati járásbeli Sajószentkirály községben öntötték össze a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem program keretében Felvidéken összegyűjtött búzát. Az esemény a Szlovákiai Agrárkamara, a Gazda Polgári Társulás és Sajószentkirály önkormányzatának szervezésében valósulhatott meg. Béres Ferenc, Sajószentkirály község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket és nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy házigazdái lehetnek az ünnepségnek.
Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke beszédében kitért a mezőgazdaságot érintő aktuális problémákra, köztük a szárazságra, valamint rámutatott, hogy a falugazdászokkal együttműködve az agrárkamara már több éve részt vesz a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem programban. Köszönetet mondott a gazdáknak, akik ebben az évben is maximálisan támogatták a kezdeményezést, ezáltal pedig már 37 tonna búzát sikerült összegyűjteni Felvidéken.
A sajószentkirályi ünnepségen Forró Krisztián a búzösszeöntésről kijelentette, hogy az nemzetünk összetartozásának a jelképe. „Ilyenkor szerte a Kárpát-medencében hasonló rendezvények egész sora zajlik, ezzel is jelezve, hogy bár megpróbáltak országhatárokkal szétválasztani bennünket a magyar nemzet nem ismer határokat” – mondta. Hozzátette még, hogy mindenki példát vehet a gazdákról, akik minden helyzetben teszik a dolgukat, nem törődve a nehéz körülményekkel, vagy az időjárás viszontagságaival.
Felszólalt még Taskó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara BAZ megyei elnöke, illetve Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára. Szerinte a legnagyobb köszönet a gazdáknak jár, akik ekkora aszály esetén is képesek arra, hogy teletömjék a zsákot és felajánlják a közösbe. Külön kiemelte a házigazdák szívélyes fogadtatását, s elmondta, hogy amelyik faluban magyar falugazdász tevékenykedik ott van magyar jövő is. Örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a gömöri régióban három falugazdász is (Bodon Dávid, Burkus Imre, Tankó Tamás) tevékenykedik.
Az ünnepi beszédeket követően Arany Niki énekes Üzenet című műsorát, majd Agócs Sándor tárogatós előadását hallgathatta meg a közönség. Ezt követően sor került Szent István és Szent László szobrának a megkoszorúzására, majd a rendezvényt a felvidéki búza jelképes összeöntése, az új kenyerek megáldása zárta.

Forrás: MA7.sk