Kárpát-medencei digitális ökoszisztéma: célok és feladatok PDF Tlačiť E-mail

2020. július 23-án, Dunatőkésen a Digitális Jólét Program (DJP) a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. közreműködésével „Kárpát-medencei digitális ökoszisztéma: célok és feladatok” címmel tartotta meg kerekasztal-beszélgetését.

A regisztrációt követően Hervay Rozália, az SZMKT elnöke, Csík László, a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. ügyvezetője és Gál András Levente, a Digitális Jólét Nkft. szakmai vezetője köszöntötte a résztvevőket. A köszöntőket a szakmai előadások követték.

Molnár Szilárd, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. senior tudásmenedzsment szakértője „A Digitális Jólét Szalon rendezvénysorozat célja” c. előadásában elmondta, hogy a digitalizáció az életünk minden területére kihat. Hangsúlyozta, hogy a DJP célja a szalonok rendszeréből egy-egy kasztrendszert kialakítani, majd egy olyan kamara létrehozása, mely megfelel a hálózatépítés, okos város, digitális vállalkozói ökoszisztéma és a digitális oktatás területének.

Damsa Andrei, a Digitális Jólét Nonprofit Kft., Digitális Jólét Koordinációs Központjának vezetője „A DJP Hálózat és az állampolgári digitális kompetenciafejlesztési projektek” c. előadásában elmagyarázta, hogy a digitális kompetenciafejlesztési projektek célja a magyar állampolgárok digitális kompetenciájának fejlesztése. Magyarországon összesen 1681 DJP port működik, ahol az állampolgárok a következő szolgáltatásokat vehetik igénybe: ügyintézés, álláskeresés, irodai szoftverek használatának megismerése, szórakozást, stb. Ezen kívül a szülők és nagyszülők digitális médiaműveltség-programban vehetnek részt.

Farkas Andrea, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. senior digitális fejlesztője „A Kézai Simon Program bemutatása” c. előadásában elmondta, hogy a program célja a családi „emlékezet” megőrzése, mely elsősorban analóg fotódigitalizációt foglal magában. Magyarországon 2020. augusztusától 25 port működik, ahol segítenek a magyar állampolgároknak a képek digitalizációja során. Az alapszolgáltatás ingyenes, a jövőben pedig várható a programmal kapcsolatos szolgáltatás-portfóliót bővítése.

Varga Péter, a Digitális Jólét Nonprofit Kft., Digitális Agrárakadémiájának szakértője a „Digitális Agrárstratégia és a határokon átnyúló együttműködés lehetőségei” c. előadásában bemutatta a magyarországi Digitális Agrár Stratégiát (DAS). Kiemelte, hogy a digitalizáció négy területen járult hozzá a költségek csökkentéséhez a mezőgazdaságban: kommunikáció, adatkezelés, automatizáció és robotizáció.

Mikulák Péter, a Civitas Sapiens műhely Okosváros Piactér vezetője az „Okosváros piactér, Okosváros smart campus és DJP Lab bemutatása” c. előadásában az alapvető fogalmakkal ismertette meg a hallgatóságot.

A szakmai előadásokat állófogadás és közös networking zárta.

 

Používaním týchto stránok súhlasíte s používaním cookies, ktoré nám pomáhajú zabezpečiť lepšie služby. Viac info.

Súhlasím s použivaním cookies.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk